![]() |
Myjava tereptriatlon EB
2010. 06. 25.
![]() Az idén szlovákiai Stara Myjava nevű településen rendezték meg a tereptriatlon Európa bajnokságot június 19-én az elit, 20-án az Age Group versenyzőknek. A versenyt áprilisban néztem ki, mikor az addig tervezett csehországi XTERRA verseny dátumát eltolták a nagyatádi verseny előtti hétvégére. A táv és az időpont is jól beleilleszthető volt a felkészülésembe, bár kicsit féltem, hogy az Orfűman verseny után elég lesz-e egy hét a regenerálódásra. Szerencsére ezzel nem volt gond! ...Myjava tereptriatlon EB Az idén szlovákiai Stara Myjava nevű településen rendezték meg a tereptriatlon Európa bajnokságot június 19-én az elit, 20-án az Age Group versenyzőknek. A versenyt áprilisban néztem ki, mikor az addig tervezett csehországi XTERRA verseny dátumát eltolták a nagyatádi verseny előtti hétvégére. A táv és az időpont is jól beleilleszthető volt a felkészülésembe, bár kicsit féltem, hogy az Orfűman verseny után elég lesz-e egy hét a regenerálódásra. Szerencsére ezzel nem volt gond! A verseny előtti nap érkeztünk a helyszínére, amit GPS nélkül szinte kizárt, hogy megtaláltunk volna, ugyanis közlekedési tábla egyáltalán nem jelezte a helyet. Ami viszont még furább volt, hogy az EB-t se jelezte semmi. Mikor odaértünk egész jó idő volt, néha a nap is sütött, és kezdte felszárítani az előző napi esők után a sarat. Átvettem a rajtcsomagot, a rajtszámokon kívül egy energiaszeletet, egy energiagélt, egy kulacsot, egy technikai pólót (ami végre nem fehér), és egy Blueseventy szütyőt kaptunk (ebbe pont jól belefér a neoprénem). Az Elit versenyzők ruhájának színéből megállapítható volt, hogy a hegyen bizony elég sáros részek vannak, így a többi magyar versenyzővel arra a megállapításra jutottunk, hogy az otthon még tervezett pályabejárást kihagyjuk. Mivel véletlenül ráakadtam a bringapálya egy szakaszára, azt azért megnéztem. Ott egy sípályán kellett (volna) feltekerni Kb. a feléig ment is, ott aztán volt egy sárosabb rész, amin tolni kellett, de utána újra tekerhető volt. Mondtam is húgomnak és a barátjának, akik elkísértek, hogyha ilyen marad az idő, holnap végi fel lehet rajta kerekezni. Nem így lett… A verseny napján szakadó esőre ébredtünk és 9-10 fok között ugrált a hőmérő higanyszála. Igazi triatlonos idő! Emiatt a rendezők a versenytáv felezése mellett döntöttek, ami nekem nem nagyon kedvezett, mert bringán és futáson szoktam behozni a gyenge úszásomat. Az úszás egy hegyi patakból felduzzasztott tavacskában volt. A víz elég friss volt, 13 fokos. „Bemelegítésnél” kb. 5 tempó után begörcsölt a talpam. Az úszásnál az 500m túlélése volt a cél, bár két őrült neoprén nélkül is nekivágott a távnak. Arról nincsenek információim, hogy ők hogy jöttek ki a vízből, de nekem totál szétfagyott a kezem, úgyhogy a neoprént 2 perc alatt bírtam lehámozni magamról. A dupla úszósapkát nem volt hülyeség felvenni. Nagy lendülettel vágtam neki a második számnak. Egész jól előzgettem az első aszfaltos szakaszon, de párszáz méter után az erdőbe érve ez már nem volt elmondható. Az elit által már kijárt és totál szétázott pályán szinte mindenki tolta a bringát. Én viszonylag sokáig tudtam felfelé tekerni, de ha egyszer megpörög a kerék onnan vége a mókának. Úgyhogy nagyjából 1km-es bringatoló verseny következett, ez alatt is igyekeztem minél előbbre jutni. A hegytetőn végre újra lehetett tekerni, mert legalább nem volt meredek, viszont a sár annál mélyebbé vált. Egy előzési kísérletnél belehajtottam egy pocsolyába, ami a fél kereket ellepte. A bringa megállt alattam, alig bírtam kirángatni a dagonyából, úgyhogy az is visszaelőzött, akit előtte sikerült lehagynom. Nehéz volt előzni, mert hiába volt valaki gyorsabb, nehéz volt olyan szakaszt találni, ahol két bringa elfért egymás mellett. Közben tiszta novemberi hangulat lett. Lényegében a felhőben tekertünk, emellett a szemüveg is párásodott, a látótávolság úgy 20m lehetett. Az első lejtőn elég jó tempóban mertem haladni, nem volt olyan technikás (szerencsére). Aztán leérve éreztem, hogy valami gáz van a hátsó a fékemmel, egyre kevésbé fogott. Majd teljesen „elszállt”. Kicsit kiálltam, hátha a kormánynál kicsit tudok rajta húzni, ám a művelet nem sokat ért. A szélesebb utakon azért engedtem neki, bár néha paráztam rendesen, hogy hogyan veszem be a kanyart. A pálya legtechnikásabb része csak ezután jött, sok gyors kanyar a fák között. Többen még működő bringával se vállalták be. Ennek egy jelentős részén toltam a gépet. Végre leértünk a völgybe, ahonnan a sípályás rész következett. Maximum 50 métert bírtam tekerni, aztán kipörgött a kerék. A tolás közben beértem két másik magyar versenyzőt is. Szente Daninak a váltója adta meg magát, úgyhogy neki se volt sokkal egyszerűbb dolga. Nem bántam, hogy végre letehettem a montit a depóba. A második öltözésnél már nem mulyultam annyit. A 3,7 km-es futás pályája nem volt túl nehéz. Egy meredekebb rész volt benne, ahonnan egy kanyargós, technikás lejtőn kellett lefutni. Én is meglepődtem, hogy milyen nagy tempót bírtam diktálni. Ezen a rövid távon- tesómék számolása szerint- 9 helyet javítottam. Az eredménylistáról kiderült, hogy a futóidőm a 4. legjobb lett az amatőr mezőnyben, erre azért büszke vagyok. Végül a 29. helyen zártam a versenyt. A korosztályomban 5. lettem. Nem szeretem a mentegetőzéseket, de ha nincs gond a fékemmel, a 4. hely biztos(1perccel előttem), a 3. talán(3perccel előttem) behozható lett volna. Mikor a bringámért mentem a depóba először észre sem vettem, hogy már elhaladtam előtte, ugyanis a színéből semmi nem látszódott. Utána fél órát suvickoltam a patakban mire felismerhetővé vált. Összességében egy nagyon jól szervezett verseny volt gyönyörű tájon. Ilyen hideg vízben még soha nem versenyeztem, de annyira nem is vágytam rá. A magyarok közül kilencen indultunk és értünk célba, ami már önmagában sem volt egyszerű. Ha minden jól megy, jövőre újra próbálkozom. Most viszont irány Nagyatád!! Addig jó felkészülést mindenkinek! Egy verseny felkészülésnek: http://www.3x2s.hu/index.php/X2S-versenyek/x2s-hosszutavu-tereptriatlon-mahfusz-terepfutas-kszeg-julius-24.html
Szerző: - Zshars
Kapcsolódó galériák:
Myjava tereptriatlon EB - 2010-06-25 |
Üzenőfal: 2009.12.30. 10:12 VéTomi BUÉK Sziasztok! Mindenkinek Boldog Új Évet! Csak a "legkeményebbeknek" ajánlom január elsejére a BUÉK kupát a HHH-n. Versenykiírás a www.sportaktiv.hu oldalon található. A verseny nehézségét i... 2009.12.03. 08:12 Zshars Jeeee! Szia Robogó! De jó, hogy te is itt vagy velünk! ( lélekben és virtuálisan) Azééé, jöhetsz úszni, szorítunk neked helyet, sőt a Bence szívesen itthon marad a jó meleg "kádban"! :-)... 2009.11.29. 02:11 Robogó Uszas nahat milyen jo, hogy en nem jarok. Nem szivesen vennem el a lehetoseget masok elol. :-)... 2009.11.25. 06:11 Bence Én reggelente jobb szeretek itthon a kádban fürödni és teknőcöket úsztatni. Háton is.... 2009.11.25. 02:11 tigger Összes üzenet...és ezért nem is jöttetek ma úszni? azért annyira nem vészes a helyzet! ha pótolni akarjátok, ússzatok baromi sokat teknőccel. háton is!... |
| Created by Ildi & Bob | ||